Index Gasztonyi Kálmán

Soha nem szerettem volna, se tűzoltó, se katona, se orvos, se mérnök lenni..,-csak festő..,-abból is a művészebbik fajta. Mégis mérnöki diplomám lett, de mindent megtettem azért, hogy a festéket kenhessem.

Sikerült!

Több, mint két évtizede csak ez a hivatásom, a soha nem szunnyadó szerelmem.

Hálásan gondolok ezért Nagy János festőművészre - gimnáziumi rajztanáromra, első mesteremre, és Wessely Tiborra - akitől mindent..,-tényleg mindent - megtanulhattam az olajfestészetről.

A végére maradt, de a kezdet akkor volt, amikor 1964-ben, Budapesten megszülettem.

Forma és tartalom

A XX. és XXI. század művészetfelfogásai szerint egy mű esztétikai értékét az abban megjelenített, vagy a befogadóban asszociációkat keltő gondolat adja. Ha tehát egy kollázs, zenedarab, installáció, videómontázs releváns gondolatokat ébreszt, és kérdéseket tesz fel, az esztétikus.

Ez persze nem zárja ki azt, hogy valaki jó gondolatokat fogalmazzon meg, magas technikai tudással - de tény, hogy az elmúlt évtizedek nem ennek a gyakorlatnak kedveztek. Egyszerűen azért, mert nem elvárás.

Egy mű elválaszthatatlan lényege, hogy van. A megalkotottság az egyik attribútuma. Ha egy ötlet nem nekem jutott eszembe - pedig el tudnám készíteni - nem én valósítottam meg, én nem vagyok alkotó. Az alkotót tehát már azért megilleti a tisztelet, hogy gondolt valamire és ezt megpróbálta prezentálni valamilyen formában.

Én mégis abban hiszek, hogy a magas technikai tudás és a jó gondolat elválaszthatatlan egységek. A forma és a tartalom. Jan Vermeer van Delft, - a holland aranykor egyik kiemelkedő festője - képeiben az a csodálatos, hogy az átlagos befogadó és a művészettörténész is talál benne szépséget. Az egyikük gyönyörű, melankolikus fényeket lát, nőket, férfiakat, hétköznapi helyzetekben, - a festmény azt jelenti, amit látunk rajta, a másik, pedig flamand közmondások allegorikus megjelenítését - tehát sokkal többet, mint amit látunk rajta.

Merthogy Vermeer képei kivétel nélkül egy - egy közmondás, bibliai ige illusztrációi, amik a kor legnagyobb társadalmi problémáit boncolgatták. Az igék, közmondások is gondolati sűrítmények - absztrakciók. Az évek során ezekből a festményekből a Gondolat kikopott, - hiszen megfelelő tudás nélkül ezeket a szimbólumokat, allegóriákat nem lehet dekódolni. Ennek ellenére Vermeer képeinek esztétikai értéke elvitathatatlan, a festményekbe fektetett technikai tudás miatt.

Mindebből számomra az következik, hogy nem az az igazi teljesítmény, ha valaki absztrakt képekben absztrakt gondolatokat fogalmaz meg, hanem ha valaki - az egyszerűség kedvéért most így nevezem - realista vagy naturalista képekben teszi ugyanezt. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy én lebecsülném ezt a műfajt - pont ellenkezőleg! Csak azt állítom, hogy biztos festéstechnikai tudás nélkül, erős absztraktot sem lehet alkotni! Messziről látszik egy festményről, hogy alkotója azért "modern", mert mást nem tud vagy azért nonfiguratív, absztrakt, mert tényleg ezt az esztétikai formát találja az ő kifejezési módjának, - viszont birtokában van az olajképkészítés csínjának - bínjának!
Számomra tehát az ideális kifejezési mód -a realista forma és az absztrakt tartalom közötti ellenpontozás,- melyből csodálatos ütközések, feszültségek jönnek, jöhetnek létre!

A technikai tudás esztétikájának van egy másik oldala. Már az első ipari forradalom óta küzd az emberiség meg - megújuló hullámokban a tömegtermelés ellen. Miközben a tömegtermelés előnyeit, kényelmét élvezzük, addig az egyediség iránti olthatatlan szomjunkat mintha nem bírnánk leküzdeni, sőt, a műanyagvilág, mintha csak fokozta volna. Az ember halálfélelmeösztönös vonzódást teremt minden tárgyhoz, ami: egyedi és megismételhetetlen - mert az európai ember illúziója, hogy ő maga egyedi és megismételhetetlen, ami túlélhet bennünket, bizonyítékként szolgálva egykori létezésünkre.

És ezzel megérkeztünk a lényeghez. Ma, a tömegtermeléssel szembeni küzdelem újabb hullámát éljük át, felértékelődött minden ami kézműves, és nem szabad elnevetni magunkat, hogy ez pusztán olcsó marketingszöveg, mert a jelenség mögött a fent felsorolt igények húzódnak meg. Az ember vágya, hogy egyedi legyen és ha nap, mint nap azzal szembesül a munkahelyén, a plázában, a választáson, az egyetemen, a párkapcsolatában, hogy egyáltalán nem az, akkor legalább a tárgyait szeretné annak tudni.

A fenti két pontból következik, hogy véleményem szerint reneszánsza van minden olyan terméknek, aminek a megalkotása manualitást, szakmai tudást kíván, a Valóságban létezik, tapintható, kézzelfogható, tehát nem digitális, élettartama akár több évszázad is lehet, formája a felszínen könnyen dekódolható, mégis posztmodern értelmezésre ad lehetőséget.

Az olajfestészetre hatalmas jövő vár, ha sikerül a tömegtermelés logikáját elkerülnie.